Albumok

album-art

2023
00:00
album-art

2015
00:00
album-art

2014
00:00

Dalszövegek

A táltos álma - 2023

Utoljára szólalt fel riadókürtök hangja
Idegen hódítók jönnek földünket tiporva

Bősz haduk már gyűlik – zengjen hát a vér dala!
Kárpátia – szolgaföld nem lesz soha!

Utoljára lobbant fel őrtüzeknek lángja
Saját hazánkban ítéltettünk kiirtásra

Zúgó nyilaink a szélben hozzák el zord haláluk!
Térdre hullhat az egész világ, mi akkor is ellenállunk!

Harmadnapra csak a varjak gyűlnek
A mező holtakkal borítva
Futott a vert had lovunktól űzve
S száz évig félve rebegik majd:

Libera nos, Domine de sagittis Hungarorum!

Hajnaltájt, mikor őrtüze ébred,
S Holdanyánkkal utolsó táncát járja,
Érzi már, túl hosszú volt az éjjel
S mosolyával köszönt a világra

Égi nászból újjászületve
Fénye rejti örökifjú arcát
De az, ki lelkét hozzá emelte,
Meglátja Tengri örök birodalmát

Magja az életnek
Halála sötétségnek
Őrködj rónáink fölött!

Fényedben tündököl
Múltunk és jövőnk,
S a világ aranyba öltözött

Mindentlátó égi vándor
Kopjafákon vésett jel
Viharűző felhőpásztor
Ezer csodádat tárd most fel!

Éneked messze kiáltva
Alvó lelkünk ébreszd fel!
Legmagasabb hegyen állva
Újra hívunk: támadj fel!

Nap apánk, ősatyánk bocsásd reánk fényed!
Éltető őserőt áraszt minden lépted

Tárd fel a kék eget,
Fogadd be lelkemet!
Csókod legyen szemfedőm!

Őrizd meg népemet,
Magból hozz új életet!
S űzd el az árnyakat szép hazám felől!

Ím eljöve hava kikeletnek
A természet hosszú álmából ébred
Rügyfakasztó új szelek kélnek,
S tavasz győz majd a tél felett

Új életre kélve…
A tavasz ünnepére…

Hajnalidőn az erdőket járva
Földanyát köszöntve tánccal és dallal
Szent fa körül, az ünnepre várva
Együtt mulatunk Nappal és Holddal

Nap felé fordulva…
Fényérba borulva…

Mikor az éjjel örömtüzek gyúlnak,
Regősként útra kélünk
Rémisztő maszk mögé bújva
Gonosztól már nem félünk

Vérünk a bortól válik vaddá
Lelkünk a Nappal születik újjá

Legtüzesebb lónak vére
Népünk áldomása
Szellemünkkel eggyé váljon!

Felragyog a csillagok fénye
Őseink most közöttünk járnak
Áldozatunk fogadjátok!

Szívünk minden dobbal együtt dobban
Szemünkben régi tűznek lángja lobban

Virrasztunk a Holddal,
S új élet köszönt ránk
Míg a hajnal
Új tavaszt hoz ránk

Elsőszülött, Tonuzoba vére,
Ki fejedelmek közt vala utolsó pogány
De az idő elszállt, s új szelek fújtak,
S a fiú hajtá fejét keresztvíz alá

Szívét mégis kétségek marták,
S az új hitet hátrahagyva nagy útra kelt
Erdő mélyén, fáknak rejtekén
Egy ősz öregember házára lelt

Ó táltos mondd el, ha jövőmbe nézel,
Mit súgnak a szellemek?
Idegen világban, sok hazugság közt
Az igaz hitet hol lelem?
Hogy atyám népének árulója légyek,
Valóban ez a végzetem?

Fejemben újból hallom az ősök hívását
Szívemben érzem, a népem még mindig visszavár

Ó bátor ifjú, figyelj szavamra!
 Te válaszd meg, mely útra lépsz!
Így szólok hozzád az ősök hangján:
Sorsod néped sorsa lész
Utad majd sokszor egymagad járod
Szívedhez mégis igaz légy!

Fejemben újból hallom az ősök hívását
Szívemben érzem, a népem még mindig visszavár
Atyám vére bennem feltámadt
Követem, míg élek ősi hitét
És immár sorsunk eggyé forrt,
Mit senki nem választhat szét!

Így szólt egy nap az ország új királya:
„Mától e föld légyen szentek országa!
Igéit hirdessék a szent keresztnek,
Hódoljon minden ugyanaz istennek!”

„Ám az erdők mélyén él egy öreg táltos
Hozzátok elém, hogy pellengérre álljon!
Népünk hogy rátért Róma szent útjára,
Nem maradhat magja sem a pogányságnak!”

„Te vagy a szolgám, én az új királyod
Hajtsd meg fejed hát öreg táltos!”

(táltos)
„Te meghajtod fejed idegen uraknak,
Nem lehetsz így igaz királya országodnak
Ki saját véreid Rómáért eládod,
Az ősi hit népe nem tűri zsarnokságod!”

Nem fogta szép szó, nem fogta átok
Az öreg táltos hitet nem cserélt
Haragra gyúlva így szólt a másik:
„Fizetni fogsz a vétkeidért!”

(király)
„Nem veted alá magad szentelt víznek
Tűz tisztítsa hát meg bűnös lelked!”

(táltos)
„Ha máglyára küldesz, én jelzőtűzzé válok
Élő zsarátnokként hordozom a lángot
Lesznek majd páran, kik helyemre állnak
Jelet hagyok nekik, fényt az éjszakában”

Régi időktől fogva már
Járom az erdőknek rejtekét
Az öreg fák árnyékát,
Hol szívem szabadon él

Ott, hol az ég alja a földhöz ér
Együtt kélek a hajnallal,
S nézem, ahogy a Hold
Éji útra kél

Hallom madarak énekét
Csobogó patak hangját
Az erdőnek szellemét
Minden élet otthonát

Tűz fényénél egy éjen át
Táncomat járom szüntelen
Éjjeli vadak, s erdei fák
Hallgatják fájó énekem

Virrasztok csillagok fényénél
Koszorúm szövi a holdsugár
Források vize, fenyők lelke
Visszhangozd az erdő dalát!

Egy napon, mikor elhagyom végleg e tájat
Feledve, nem nézve vissza már
Lábnyomaim az eső elmossa,
S bánatom a széllel messzire száll

Különös álmot láttam az éjjel
Egy folyót, mely Keletről Napnyugatra tört
Arra egy óriás aranyfa sarjadt,
S az aranyfa ágán gyümölcse nőtt

Összegyűlvén mind a törzsek
Megvitatni a hunok sorsát
Hajnalban táltos, fehér mént áldozz,
Tudd meg az égiek akaratát!

Kelj fel népeddel Keve nagy vezér,
Lovadat fordítsd Napnyugat felé!
A messzi ég alatt egy új földre találsz
Hozd el nekünk egy új kor hajnalát!

Rövid lesz a búcsú, mikor népünk újból útra kél,
Mégis mennünk kell tovább, mert az álmodó álma véget ér
Idegen messzi földeken, hol puszta fia még nem járt,
Utunk arra elvezet, hol az arany szeglet minket vár

Különös jelet láttam az égen
Göncöl szekérnek csillagát
Halld meg vezérünk, így szól a jóslat:
Kövesd a lemenő nap nyomát!

A Hold és Nap fénye kísérjen az úton
Végtelen pusztákon, rónaságokon
Vezesd népedet, Keve tűzön-vízen át,
Kárpátok bércei közt keress új hazát!

Vérbulcsú - 2015

Ősi tűznek lángja lobban,
Régi hősnek képe villan.
Mutasd nékem múlt ködén át
Régi idők tanúságát!

Tűzből kélő látomásom
Rejtező éber álom
Rege lész az igazságból
Engedj innom forrásából!

Tűzből kélő látomásom
Túl életen, túl halálon
Vezess engem múlt ködén át,
Hadd járjam a hadak útját!

Új népnek árja dúlja Nyugatföldet
Íja halálos, lova harcban edzett
Honnan e nép? Honnan e nemzettség?
Mily ösztön űzi ily merész kalandra?

Kürt hangja hallatik
Követük érkezik.
Sietve előáll
Császárnak udvarán

(Követ:) Megannyi földön vándorolva
Itt van a népek legbátrabbja.
Halld meg király, mit vezérünk monda!
Ha békét akarsz, íme az ára:
Birtokodban avar apáink kincse
Add hát elő mi minket illet!

(Császár:) Átkozott légy! Mit merészelsz?
Ha békém kell, borulj előttem térdre!
Elűzöm én a te kóbor néped
Vezértek pedig szolgámmá tészem

(Követ:) Rosszul teszed, ha nem hajlasz e szóra,
Béke helyett készülj háborúra!
Másként irgalmunk hiába várnád
Megismeri e föld majd urunk haragját!

Vad fergeteg kél, nagy port kavar fel
Fortélya megannyi várat tiport el
Mint vadászsólymok, menten lecsapnak.
Nyomukban legendák új szárnyra kapnak

Burgundia… Bajorföld… Türingia… Róma…

Szél vitte hírét a pogány magyarnak:
Kóborló hadaik kincset rabolnak,
Rettegi őket mind a Nyugat népe.
Nincs, ki útjuk állja széles e vidéken

Császár országát e portya elönti,
Széles határát vérben füröszti.
Kürt hangja harsan, új virtus éled
Nagy dicsősége Bulcsú vezérnek

Gallia… Frankföld… Lotaringia… Bizánc…

Óriás sereg gyűl a szász határ mentén
Bulcsú ötezer jó lovas élén
(Bulcsú:) Bajorföld népe készülj a harcra!
Engem illet Regensburg sarca.

Sietve készül újabb rohamra,
Nyergeli lovát Bulcsú horka
A védők riadót fújnak a vártán
Félelem ébred zászlói láttán

Hódol immár megannyi város
és súlyos arannyal váltja meg a békét…

Cambrai váránál nagy sértés éri
Halott öccse fejét a várfalra tűzik
Kavargó lelkét harag emészti,
Nagy haddal kell e szégyent lemosni

(Bulcsú:)
Nem fognak soká diadalt ülni
A puszta törvénye vért kíván!
Nyugatnak vétke s öcsémnek vére
Mindenek előtt bosszúért kiállt!

Kósza hírek szállnak az éjben
Egy magyar vezérről így suttognak:
Nem szolgája ő királynak, császárnak
Földi erőnek felette nincs hatalma.
Nevét már rettegik Rómától Bizáncig,
S beszélik, hogy ellenség vérét issza,
De egy se ismeri háborgó lelkében
A fájdalmat, mely sebzett szívébe mar…

(Refrén:)
Ő a horka a győzhetetlen
Nyomában küzd a vérengző had
Éledj lobogó harci szellem!
Csatáknak izzó vad tüze hajt

Ő a vezérek vezére
Nyargalók közt a legfőbb úr
Halandók féljék égi hatalmát!
Halálosztó kardja lesújt

A háborgó császár Bulcsú fejét akarja
Hódító vérét új kalandra csalja

(Refrén)

(Bulcsú:) Felvirradt napja újból lóra szállni
A lázadó herceg szövetségünk kéri.

Augsburg mezején a segédhad megfordul,
Nincs vissza út már, a kelepce bezárul

(Bulcsú:) Előre mind, ki bátor!
Az élet legyen a gyávák sorsa
Előre minden áron
Egyenest a véső harcba!

Ő a horka a győzhetetlen
Nyomában küzd a vérengző had
Éledj lobogó harci szellem!
Csatáknak izzó vad tüze hajt

Így küzdtek ők az utolsó emberig
Egymásnak vállvetve így hulltak el
A csata szívében a végső órán
A halál elől sem hátráltak meg

Nap felől jöttünk
Nap sugarával
Alvó lelkekben tüzet gyújtunk.

Nap felől jöttünk
Lángját hordozva
Örök időkre jelet hagyunk.

Nap felől jöttünk
Fényben fürödve,
S utunk most végül itt összeér.

Nap felől jöttünk
Nap szülte lelkünk,
S fejfánk is majdan Nap fele néz.

Vörösbe fordul az alkonyat fénye
Hol az elesett hősök kiontott vére
Megannyi harcos rövid élte
A háború ezer véres könnye

Fogságba vetve Lél és a horka
Messzi földön távol hazától
Sem térden állva, sem fejet hajtva
Nem kér kegyelmet az árulótól

Nagy a császár dicsősége
A vad oroszlán láncra verve
Gúnyolja, köpdös Augsburg népe:
Íme a magyarok hős vezére!

(Az elesett hősök lelke:)
Taksony vezér, ki hallod e szót
Vidd hírül messzi földeken át!
Hadd lássa példánk a nagyvilág
S csodálják népünk bátorságát

Bulcsú nem félt kínhalált halni
De Lél vezér fortélyt eszelt ki
(Lél:) Engedd császár kezembe fogni
Jó kürtömet utószor fújni!
Szolgám leszel áruló fattya,
Mert előttem mész a másvilágra!
Ekkor a herceget fejbe sújtja,
S fényes koronája hullik a porba.

És mikor Lél kürtje felszólt
Fújt gyászdalt és harci indulót
Hangjára száz másik felelt
Még az elesett hős is új harcra kelt

(Méltó utódok:)
És kikhez bús hangja elér,
Emeljük kupánk az emlékükért!
A halhatatlan hősökért
Kiknek szelleme örökkön-örökké bennünk él

Avarok Gyűrűje - 2014

Sok-sok éve a keleti pusztán még sötétség uralkodott
Nem látszott a Nap s a Hold fénye, s nem ragyogtak a csillagok
De élt egy fiú, ki azt ígérte, hogy elhozza majd a napot,
Mikor a hajnal fénye újra országában felragyog.

Szállj, mint büszke madár az égen!
Ősz Arany Atya szeme kísérjen!

Tüzes léptű táltos lován hetedhét nap vágtatott
Sárkányölő kardját hordozva, hogy megtörje a gonosz átkot.
Napkirályt és Szélkirályt még szabaddá kell tennie,
Mert e világon élni csak hősként érdemes!

Az eget figyelve már messze szállna,
De szárnyait ugyan hol találja?

Vágtass szilaj lovad hátán!
Repülj szabad szelek szárnyán!
Égi vadászmezőkön át messze szárnyalj!

Bűvös erőd bontsd ki menten!
Szárnyalj szélnél sebesebben!
Villámfényes éjen át örökké vágtass!

Túl a messzi rónaságon az örök tél véget ért
A Nap újra felragyog s a fény visszatért
Az arany szeglet nyitva áll a puszta népe előtt
Győzött az emberfia, s ím szárnya nőtt.

Vágtass szilaj lovad hátán!
Repülj szabad szelek szárnyán!
Csillagfényes égen át a Nap felé szárnyalj!

Bűvös erőd bontsd ki menten!
Naplángjánál fényesebben!
Messzi égen röpülj tovább Szépmező Szárnya!

Hányszor és hányan törnek ránk hazánkban?
Hány harcot vívunk még ősatyáink földjéért?

Idegen ország hódító népe
Sereget gyűjtve zászlót bont
Országló királyuk élén
Hadaik falvaink dúlják.
Háború szele söpör végig
S az ország szívébe tőr hatol
Legelőin s kincsünk akarják,
De felébresztik a szunnyadó óriást!

Törzseink meghallják a dobok harcba hívását
E völgyek mind zengjék kardjaink énekét

Őseink földje lángba borulva
Ellenség tört ránk a nyugati végen
Riadót fújva kürt hangja harsan.
Álmodból ébredj, Pannónia népe!

Ismét véres napra virradt
Kilenc gyűrűn az ország szívében
Egyként állunk készen a harcra
Vérüket ontjuk kánunk nevében.

Testvéreim, a falakra mind!
Végzetünk újból harcba hív
Hadak ura, figyelj lépteinkre,
Vezess minket győzelemre!

És ti mind, kik vesztünkre törtök
Jobb, ha gyáván elmenekültök
Vagy elhulltok mind egytől-egyig
Az avarok gyűrűjénél…

Midőn hősi múltunkat rég elfeledték
Mikor örökségünket új szelek tépték
Emlékezz majd a hosszú útra!
Jövőnknek kulcsa rejlik a múltban

Szarvas nyomát követve egy ösvényre leltünk
Nagy folyó partján otthont lelt népünk
Sok éve álmát őrzi rég elhagyatva.
Ne feledd, honnan jöttél és tudd, merre tartasz!

Köszönts ránk, ősi virradat!
Maeotis, neved halhatatlan marad!

Vezess haza ó sztyeppei szél!
A puszta gyermeke végül visszatér.
Vidd a hangom négy égtáj felé!
A Nap fénye mától újból Keleten kél.

Feltárul a köd mögül egy titkos világ
Eltemetve mélyen az idők hajnalán

A hajnali ködben büszke sereg gyűl.
A puszták nagy népe újból egyesül
Kóborlók, vándorok, hazafelé tartsatok!
Mind, akik hallják Maeotis hívó hangját.

Ó Táltos csillag
Tekints most le rám!
Harcosod túlélt
Még egy csatát
Eljő az idő
Midőn a lelkem magasba száll
S helyet kapok majd
Atyáim asztalánál

Ott, hol a szél se jár, emeld kopjafám!
Hol őseim vívtak véres csatát.
Rá ősi jeleket vésve, nevem messze száll.
Vidd el a hírem, s emlékezz reám!

Két szemem lehunyva,
Örök álmot várva,
A sötétben meghallom
Az ősök hangját.
Harcos végzetem
Lassan utolér,
De szellemem élni fog
Mindörökké!

Aznap, mikor meghalok,
Ragyognak felettem csillagok
S harcmezők nyomán
Kihűlt testem vár
Eső mossa arcom,
Szellemem már messze jár,
Lelkem ezen úton
Végleg hazatalál

Ott, hol a szél se jár, emeld kopjafám!
Hol őseim vívtak véres csatát.
Rá ősi jeleket vésve, nevem messze száll.
Vidd el a hírem, s emlékezz reám!